2015. május 17. 22:30 - Angyal.

IQ-Pac - Pokoli Erdő

Értékelés: 83 %

iq-pac_kicsi.jpg

Játékidő: 60 perc
Kapacitás: 7-12 fő
Alap ár:
     • 21 800 Ft - 7-12 fős csapat esetén
Kedvezménylehetőségek:
     • Kuponoznak időnként
Honlapcím: http://www.iq-pac.hu/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/iqpac

Amikor Viki ráakadt az IQ-Pac időszakos kedvezményére a 7-12 fős Pokoli Erdő szobájukba, Csibe azonnal lecsapott rá, mondván: "De jó lenne elmenni az egész csapattal". Azonnal meg is indult a hosszas szervezés, iq2.jpgegyeztetés, számolgatás, hiszen 11 embert - többségében egyetemistákat - nem könnyű egy időben, egy helyen összegyűjteni, pláne vizsgaidőszak közeledtével. Nem is sikerült.

Hiába foglaltuk le egy hónappal előre az időpontot, hiába rakattuk át néhány órával későbbre még az utolsó napokban, Bakti és Twunk (éppen a másik két alapító tagunk) így sem tudtak sajnos megjelenni. Ily módon végül kilencen vágtunk neki a pokoli er(d)őpróbának, hogy egyúttal megünnepeljük Csibe 50-edik Esc-Apes-es szabadulását is... Legalább még ennyit kívánunk neki!

Ahogy már a hely honlapján is írják:

Kirándulni indultatok, de az időjárás mindent összezavar. Hirtelen beborul az ég, hatalmas vihar támad, dörög és villámlik. A gitározós-bográcsozós buli innentől pokoli túrává változik. A hatalmas esőzésben a csapat nem minden tagja bírja tempót, a bandátok kettészakad, de csak együtt menekülhettek meg!
Ráadásul felbukkan Pista bá' is, az öreg erdész, akiről nem igazán lehet eldönteni, hogy segíteni fog, vagy hátráltat. És egyáltalán miért van nála puska?

A csapatotokat két részre bontjuk és két külön szobában kezditek meg a játékot. Az egyik társaság az erdőből próbál a menedékházba bejutni. A csapat másik része már eljutott a menedékházig, innen kér segítséget a hegyimentőktől. Ha átjutottatok egymáshoz, akkor már „csak” a harmadik ajtón kell közösen kijutnotok!

Vigyázzatok a két szoba játékai össze vannak keverve, így egymás nélkül semmi esélyetek a kiszabadulásra. Folyamatosan kommunikálnotok kell egymással és a játékmesterrel is ha szükséges! Ez egy igazi csapatépítés!

Így nekünk is két csapatra kellett oszlanunk, amit annak rendje és módja szerint a véletlenre bíztunk. Csibe készített 5-5 cetlit "Esc", illetve "Apes" féliratokkal, melyek közül aztán sorra húztunk egyet, és így állt össze a iq1.jpgbillentyűk (Esc) négyfős brigádja Csibe chicken-icon.png, Mazsi mazsi.png, Tojcsi rss-icon.png és jómagam, Angyal angel-icon.png részvételével, valamint a majmok (Apes) ötfős egyesülete Sasy sasy.png, Rizi rizi.png, Kristóf Music-icon.png, Gábor gabor.png és Viki viki.png tagságával. Mi mentünk a menedékházba, melynek ajtaját hamar ránk is zárta Pista bá', az igencsak szeszélyes erdész, míg társaink az erdőben rekedve hősiesen küzdöttek az elemekkel...

... a játék közel 60 percén át. Másodperceken múlt a kijutásunk, de végül megszabadultunk az erdőből, és hazatérhettünk épségben, hogy elmeséljük kalandjainkat.

Játékmester

angel-icon.png

chicken-icon.png

sasy.png

rizi.png

Music-icon.png

5   

5   

4   

4   

5   

rss-icon.png

mazsi.png

gabor.png

viki.png

5   

4,5  

4   

5   

Ezúttal két játékmester is segített minket, egy úriember és egy hölgy, akik rögtön kedvesen és közvetlenül fogadtak bennünket, megfelelően éreztetve velünk, hogy itt mi vagyunk a vendégek. A tudnivalókat korrektül és kellő részletességgel ismertették, egyedül az az amúgy segítő szándékú megjegyzés okozott később zavart, miszerint a szoba tárgyai közül csupán egyet kellett volna többször használnunk (és meg is mondták, hogy pontosan mit), ám ez véleményünk szerint nem volt egészen igaz. Tény, hogy mindkét számunkra kérdéses eset vitatható, hogy mennyire tekintjük egy eszköz többszöri használatának, ám az is tény, hogy egy ponton éppen ez az "egy tárgyat egyszer" elv vitt minket vakvágányra annyira, hogy az operátorok segítsége nélkül minden bizonnyal bent ragadunk.
Nagy pozitívum viszont, amit már több szobában is tapasztalhattunk, és mindenhol úgy éreztük, hogy sokat adott a játékélményhez, a tematikus segítségadás. Ez alatt azt értem, hogy az operátor nemcsak valamiféle "égi hangként" szól be a szobába, vagy segít egy telefonon keresztül, hanem ő maga is szereplőjévé válik a történetnek, a témába és a sztorihoz illő módon ad tippeket a továbbjutáshoz, amivel fenntartja, sőt akár növeli is a hangulatot egy olyan helyzetben, mikor már éppen visszavetné a játékosok kedvét egy elakadás.

Flow

angel-icon.png

chicken-icon.png

sasy.png

rizi.png

Music-icon.png

3,5  

4   

3   

3,5  

4,5  

rss-icon.png

mazsi.png

gabor.png

viki.png

3   

4   

4   

3,5  

Az átélhető történet, a tematikus segítségadás és a mindvégig a fülünkben duruzsoló, viharos erdőhöz méltó háttérzaj ellenére, azt hiszem, nem sikerült magunkat teljesen beleélni a játékba. Nem éreztük azt a maga után húzó hatást, mely még a gondolatainkat is a szoba négy fala közé zárta volna. Különösen visszavetette a lendületünket egy igencsak komolyabb elakadás nagyjából 10 perccel a játék vége előtt, mikor ráadásul már úgy tűnt, esélyünk sincs kijutni. Túl sok feladatot (és különösen túl sok háromkarakteres számzárat) láttunk még magunk előtt, és csak egy kisebb buktatón túljutva jöttünk rá, hogy valójában már nem is álltunk olyan messze a végétől. Bár ez az egész persze nem feltétlenül a szoba hibája, de különösen a flow esetében nehéz elvonatkoztatni az aktuális élménytől. 
A pontok többségét így mégiscsak a háttérzajnak köszönheti a szoba, mely igazán tematikus hangulatot teremtett. A vihar és különböző állatok hangjai, baljós összképet adva, hogy már magunk is félni kezdtünk, mi lesz, ha nem sikerül kijutnunk a Pokoli Erdőből...

Story

angel-icon.png

chicken-icon.png

sasy.png

rizi.png

Music-icon.png

4   

4,5  

4,5  

4   

4   

rss-icon.png

mazsi.png

gabor.png

viki.png

4   

4,5  

4,5  

4,5  

A szoba kapott történetet, így kiérdemelhette a tematikáért járó 3-nál magasabb pontokat, amivel szemlátomást élt is, a társaság pozitívan értékelte ezt az aspektusát a helynek. Igaz, valamicske hiányérzet mindegyikünkben maradt, egyikünk számára sem volt ez a történet és annak megvalósítása igazán átütő, de a 4-4,5-es pontok jól jelzik, hogy az alapvetően egyszerű sztorit sikeresen átvitték a szobába is, mindvégig érezhettük és átélhettük, hogy éppen egy viharos erdő közepén küzdünk a saját túlélésünkért a természet - és néha Pista bá' szeszélyei ellen. Csak tudnám, hogy miért adnak puskát egy ilyen ember kezébe...?

Nehézség

angel-icon.png

chicken-icon.png

sasy.png

rizi.png

Music-icon.png

5   

4,5  

4,5  

3,5  

4   

rss-icon.png

mazsi.png

gabor.png

viki.png

4   

4,5  

4   

3,5  

A nehézséget jómagam teljesen megfelelőnek éreztem, de mint a pontok is mutatják, igencsak egyedül maradtam ezzel a véleménnyel. Bár a többiek közül többen is majdnem maximális pontot adtak, ami jól mutatja, hogy összességében ebből a szempontból is korrektnek ítélte a csapat a szobát. Nem voltak nehéz feladatok, de azok mennyisége bőven adott elfoglaltságot egy hozzánk hasonló tapasztalt csapatnak is. Előfordultak mind logikai, mind ügyességi, mind keresős feladványok is, ami szintén pozitívum, igencsak változatossá tette a szobát, és kiegyenlítettebbé a különböző képességű játékosok számára.
A kritikusabb tagjaink szerint ráfért volna a szobára legalább 10 percnyi plusz idő. Tény, hogy miként a kijutási eredményünk is mutatja, a szobában lévő feladatok teljesen kitöltik a játékidőt.

Feladatok kreativitása

angel-icon.png

chicken-icon.png

sasy.png

rizi.png

Music-icon.png

3,5  

4,5  

4   

4,5  

4   

rss-icon.png

mazsi.png

gabor.png

viki.png

4   

4   

5   

4   

A csapatunk azon fele, akik a másik szobában kezdtek, elmondták, hogy szerintük ott változatosabbak és érdekesebbek voltak a feladványok. Számomra nem tűntek különösebben egyedinek, bár akadt néhány kreatív ötlet, és maga a végeredmény pozitív benyomást nyújtott. Leszámítva a szabadulószobák egyik klasszikus gyenge pontját: a lakatokat. Itt is sokkal találkoztunk, ráadásul jó adag tipikus hármas-számzárral, melyeknél a legbosszantóbb mindig az az élmény, mikor már ötödjére akadunk rá egy újabb háromjegyű számkombinációra, és sorra végig kell próbálgatnunk mindegyik lakaton, mire ráébredünk, hogy valójában egészen másra kell az a szám, nem is egy lakatot nyit... Ezen a helyen pedig fokozta ennek a negatív hatását, hogy a csapatunk másik felével kommunikálva kellett gyűjtenünk a saját részünknél való előrejutáshoz szükséges információkat, melyek többnyire szintén háromjegyű számok formájában érkeztek.

Látványvilág

angel-icon.png

chicken-icon.png

sasy.png

rizi.png

Music-icon.png

4   

4   

3,5  

4   

4   

rss-icon.png

mazsi.png

gabor.png

viki.png

4,5  

4,5  

4,5  

4   

Az egész hely látványvilágát egy szóval tudnám jellemezni: korrekt. Stílusosan, tematikához illően berendezett. Ezúttal nem kellett egy pincehelyiség kopott falait bámulnunk a díszletek mögött, az egész szabadulószoba egy lakóházban lett berendezve, kellő igényességgel. Azt hiszem, a maximális pontokhoz ismét csak az "plusz" hiányzott, mint a történet esetében. Az, ami igazán magával ragadott, már-már "elvarázsolt" volna mindnyájunkat. Ennek ellenére kivetnivalót egyikünk sem talált a látványban, minden tekintetben méltó volt egy szabadulószobához és magához a tematikához is.

Összesítve tehát:

angel-icon.png

chicken-icon.png

sasy.png

rizi.png

Music-icon.png

25  

26,5 

23,5 

23,5 

25,5 

rss-icon.png

mazsi.png

gabor.png

viki.png

24,5 

26  

26  

24,5 


Ez, átlagolva és százalékos arányt nézve:

83 %


Nekem különösen tetszett a szobában a csapat kétfelé osztása. Ekkora létszámnál szükséges is, hogy ne egy helyen tolongjunk, ne zsúfolódjunk be egy szűk térbe, ahol épp csak feladatokat megoldani nem tudunk egyszerre mindannyian. Máshol is találkoztunk már hasonló próbálkozással, itt azonban úgy éreztem, hogy végre valakinek sikerült jól megoldani ezt a felosztást, a közös találkozásig mindvégig kapcsolatban álltunk a csapat másik felével, és érdemben segítettük egymás munkáját, miközben nem vitte el az egész játékmenetet az, hogy folyton csak a másikra vártunk volna, mivel magunk is jól tudtunk haladni mindvégig.

Emiatt mindenképpen tudom javasolni nagyobb létszámú csapatoknak, nem fognak végig egymás nyakán tolongani, mindenki megtalálhatja a maga feladatát. Amire itt szükség is van, hiszen ahogy a Nehézségnél szerepel, a szoba bővelkedett feladatokban, ráadásul ehhez képest szűkös időkeretek között, így kezdő csapatok számára nem biztos, hogy ideális választás. Tapasztaltabbak viszont bátran belevethetik magukat a Pokoli Erdő mélyére, nem fognak csalódni abban, ami ott vár rájuk...

Ha bármi kérdés vagy hozzáfűznivaló akad, kommentben szívesen látjuk!

Köszönjük, hogy végigolvastad, reméljük, meghoztuk a kedved hozzá!

iq-pac_kicsi.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://esc-apes.blog.hu/api/trackback/id/tr737508170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása