2017. április 09. 22:30 - Csibussz

Sweet Escape - Cowboy

Értékelés: 59,6 %

cowboy_kicsi.jpg

Játékidő: 60 perc
Kapacitás: 2-6 fő
Alap ár:
• 5 100 Ft - 2-3 fős csapat esetén
• 8 900 Ft - 2-6 fős csapat esetén
Kedvezménylehetőségek:
• Részletesen: http://www.szabaduloszoba.hu/arak
Honlapcím: http://www.szabaduloszoba.hu/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/szabaduloszoba

Előző Sweet Escape-es szabadulásunk, a Mézeskalácsház után igencsak nehéz dolgom lett. Én szerettem volna végigjárni az összes szobájukat, ugyanis találkoztunk már nem egy olyan hellyel, ahol egy szoba eszméletlen jó volt, míg a másikat a hátunk közepére se kívántuk volna, így élt bennem a remény, hogy csak az, amelyikkel kezdtük, lett kevésbé megkapó, és majd a többi nagyon de nagyon jó lesz. Sajnos ezt a véleményem és reményem se Tojcsi, se Kristóf, se Angyal nem osztotta, így egyedül maradtam a vágyammal, hogy végigjárjam az összes szobájukat.

Végül felcsillant a remény. Bakti, aki jelen pillanatban Szeged mellett lakik és dolgozik, fel szokott járni havonta egyszer-kétszer Budapestre, és rákérdezett, hogy nem megyünk-e szabadulni, amire persze azonnal rávágtam, hogy "Hogy a viharba ne?", és elkezdtem gondolkozni. Megkérdeztem végül Vikit, mert emlékezetem szerint a Sweet Escape-be ő akart először elmenni, majd nekiálltam nagy hosszasan győzködni Tojcsit, hogy na de mégis, ugyan tartson velünk, jobb lesz, sőt, fizetem is neki, csak jöjjön, végül nagy nehezen beadta a derekát, így összeállt egy második kör: Baktibakti.png, Tojcsitojcsi.png, Vikiviki.png és jómagamcsibe.png részvételével, és kipipálhattuk a második szobát is, ezúttal a Cowboy-t.

Aznap rendkívül gyorsan elszaladt a reggelem, így a megbeszélt találkozóra nem sikerült odaérnem, úgyhogy megkértem Tojcsit, várjon meg, Baktit és Vikit pedig előreküldtük, hogy nagy elnézések közepette jelezzék, késünk 5-10 percet. Rá kellett jönnünk, hogy teljes mértékben fölöslegesen aggódtunk. Mikor Viki és Bakti odaértek, félvállról odavetették nekik, hogy várni kell, majd folytatódott a fejvesztett rohangálás az egész pincében, ugyanis teltház volt. Folyamatos volt a ricsaj, köszönhetően az egy légterű játékoknak és a negyed órákat jelző sípolásnak, a gyerekeknek és a rohangálásnak, úgyhogy a csapat nagy része az időpontunk után 10 perccel úgy döntött, hogy inkább kimegy levegőzni, míg lesz ebből bármi is. Mikor óvatosan megpróbáltuk kipuhatolózni, hogy mégis mikorra számítsunk, mennyi idő lesz, míg bejutunk, szintúgy félvállról felénk hajítottak egy "Még bent vannak...", majd később egy "Mindjárt kijönnek..." mondatocskát, amúgy pedig teljes mértékben letojták, hogy mit csinálunk, várunk-e még, vagy másik szoba után nézünk.

Mikor az általam kiszemelt szimpatikus lépcsőfok közelébe ért egy frissen szabadult csapat két tagja, és hitetlenkedve kezdtek beszélgetni, hogy ez hogy lehetett ennyire nehéz, feltettem nekik az ominózus kérdést: "Melyik szobában voltak?". Válaszként megkaptam a megerősítést, miszerint abban, amelyikbe mi épp készültünk. Az egyik hölgyemény azon nyomban segíteni akart, hogy megkönnyítse a dolgunk, amit én udvariasan visszautasítottam, majd a következő mondat hagyta el a száját szó szerint az általa elkezdett segítséggel kapcsolatban: "Ha arra rájöttök... az szerintem lehetetlen!" Igencsak biztató ajánlólevél ahhoz a játékhoz, amit mi épp kipróbálni készülünk, de nem érdekes, hősök vagyunk, mi úgyis megcsináljuk!

Nagy sokára végre történt valami mozgás, egy másik család is várakozott velünk szemben a kanapén, és mivel ők érkeztek korábbi időpontra, hozzájuk sietett oda egy játékmester hölgyemény ecsetelni a játék szabályait, majd a történetüket. Mondókája felénél ért oda hozzánk egy játékmester úriember, végighallgatta velünk a hölgyike mondandóját, majd felénk nézve csak annyit kérdezett: "Akkor hallottátok, mit mondott?" Nyugtázta, hogy így a szabályrendszert már el se kell mondania, így rá is térhetett a történetünkre, miszerint:

A banditák épp most rabolják ki a vadnyugati bankunkat, és nekünk az lesz a hősies feladatunk, hogy megakadályozzuk ebben őket. Másodpercről másodpercre látni fogjuk, mennyi pénzt loptak már el, és mennyi pénz maradt még a bankban, meg kell akadályozni, hogy a számláló lenullázódjon.

Örömködtünk picit, hogy "végre, valami konkrét feladat!", majd bemasíroztunk a szobába, és kezdetét vehette a játék. Kisebb-nagyobb nehézségek árán végül sikerült megmentenünk a pénz nagy részét, így 10 és fél percünk még maradt is a játék 60 percéből. Utána még érdeklődtünk egy-két feladat után, amit nem értettünk, immár a hölgytől, aki bejött hozzánk, és betekintést nyerhettünk a szervizszobába is, majd néhány fénykép után távozhattunk egy vendéglátóipari egység irányába értékelni.

Játékmester

csibe.png

bakti.png

tojcsi.png

viki.png

2   

3   

1,5  

2,5  

Őszintén szólva egyik játékmester sem nyerte el maradéktalanul a tetszésünket. Majdnem végig úgy éreztük magunkat, mintha liszteszsákok lennénk, akiket nyugodt szívvel ignorálhat mindenki; hogy Vikit idézzem: "Futószalagnak éreztem, nem éreztem a törődést". Mikor megérkeztünk, nem is foglalkoztak szinte velünk, és mikor az úriember a szabályok ecseteléséhez érkezett, akkor is éreztük a hadarást, a siettetést, hogy menjünk már be. Ezen nem javított csöppet sem, hogy a játék végeztével a hölgyemény is csak gratulált, megválaszolta, megmutatta egy-két kérdésünket, majd azon nyomban elkezdte visszarendezni a szobát minket majdnem teljes mértékben ignorálva, majd mikor képet szerettünk volna, csak néhány percnyi kérlelés után lett segítségünkre. Ennek ellenére legalább őrajta láttuk a jó játékmester adottságait, nyitott volt, kedves, segítőkész, viszont vagy a futószalag vagy összességében a hely nem volt rá jó hatással, mert eléggé keserű szájízzel távoztunk ezzel a szemponttal kapcsolatban.

Flow

csibe.png

bakti.png

tojcsi.png

viki.png

3,5  

3   

3   

2   

Pontok és visszagondolás alapján még én élveztem talán ezt a szobát a legjobban. Vikinek szinte egyáltalán nem volt feladatmegoldást tekintve sikerélménye, maximum brute force eszközökkel. Bakti csöppet szemléletesebben festette le a helyzetet, a játék első feléről azt mondta: "Annyit láttam, hogy: Lakat... lakat lakat lakat lakat... valami... bruteforce... useless gitár, useless díszletek... és bőrönd... és így Flooow??? Szia! Merre vagy?"; míg a második feléhez: "Szia, Flow! Úgy vártam, hogy találkozzunk! Igen!"
Az, hogy a játékok egy légtérben vannak, áthallatszik rengeteg dolog, nemcsak negyedóránként hallgathatjuk a jelző sípolás édes dallamait, hanem akár öt-tíz percenként is, ez mind olyan szinten megtörte a játékélményt, hogy csak néhány esetben, amikor igazán lekötött bennünket valami (többségében a játék második felében), például egymás dobálása, lövöldözése, hasonló kategóriás dolgok, ritkább esetben egy jó feladat, akkor tudtunk mindent kizárni, és akkor tudtuk beleélni magunkat a játékba is.

Story

csibe.png

bakti.png

tojcsi.png

viki.png

3,5  

3,5  

3,5  

3,5  

Nagyjából annyiban tudtunk megegyezni, hogy aranyos volt. A banditákat megpróbálták megjeleníteni, a pénzt, hogy láttuk, ahogy fogy, nagyon szépen megcsinálták, de a feladatok közül csak néhány kapcsolódott egy az egyben a témához, és úgy a játék alatt sem éreztük mindig történetben magunkat. Ezenfelül az első fele olyan volt, mintha egy kocsmában lennénk, és szembevigyorogna velünk egy bandita, miközben ő elvileg a pénzt zsákmányolja. Akkor most miről is beszélünk? Maga az alap elképzelés nagyon tetszett nekünk, egész jól át is sikerült adni, de be kell valljuk, találkoztunk már nem egy olyan hellyel, amely jobban átadta az általa kreált történet majdnem minden pontját.

Nehézség

csibe.png

bakti.png

tojcsi.png

viki.png

3,5  

3,5  

4   

4   

Kezdjük azzal, hogy a játék teljesítési aránya 23%, ami valljuk be, édeskevés. Ez alapján nem volt indokolatlan a játék elején a hölgyemény mondata, miszerint erre rájönni lehetetlen, mi mégis megcsináltuk valahogy. Ennek az volt a titka, hogy a játék első tizenöt perce után feladtuk azt az elvünk, hogy nem brute force-olunk, vagyis amennyiben már csak 1 számjegy hiányzik egy lakaton, akkor sem pörgetjük ki, hanem vért izzadva akár megkeressük az utolsót is. Ennek elengedése sokat segített abban, hogy egyáltalán tovább léphessünk a játék második felébe, ugyanis ha nem tettük volna, még ebben a pillanatban is csak gondolkodnánk az egyik feladaton, amit meg se csináltunk amúgy, mert éreztük, hogy arra sose jönnénk rá. Amúgy egy felnőttekből álló csapatnak nem kellene, hogy olyan eget verő problémát okozzon a szoba, bár tény, ami tény, látjuk, hogy melyek azok a feladatok, melyek határozottan megnehezítik a kijutást, mégpedig nem a feladatok milyensége, hanem a rávezetések hiánya miatt.

Feladatok kreativitása

csibe.png

bakti.png

tojcsi.png

viki.png

2   

3,5  

1,5  

3,5  

Újfent Baktit szeretném szó szerint idézni, mert a kiborulása igencsak lényegre törőre sikeredett: "Nem unják még azt a rengeteg számzáras lakatot??? Oké, hogy nem lakatból lakatba mentünk, de mindenhol az volt! Azt hittem már eljutottunk arra a szintre a szabadulószobáknál, hogy nem kell ennyi ugyanolyan lakat. Miért? Miért???" Ezzel tökéletesen le is írta az egyik fő problémánkat nem csak itt, máshol is, úgy általában. Viszont itt akadt még egy gondunk a dolgokkal. A négy főből kettőnknek Tojcsival ez már a második Sweet Escape-es játékunk volt, és ezt igencsak éreztük. Ugyanis nem egy olyan feladattal találkoztunk, amibe a másik játékukon szintén belefutottunk, majdnem ugyanolyan megoldásaik is voltak, és a játék után a játékmesterünktől mikor megkérdeztük az egyik feladat megoldását, az volt az első kérdése, hogy melyik szobában voltunk, majd mikor mondtuk, hogy a Mézeskalácsban, közölte, hogy akkor nem lehet ismerős. Ebből arra következtethetünk, hogy megközelítőleg ugyanaz a feladat bent van egy másik szobában is.
Mintha lett volna hat vagy hét tetszetős ötletük, és csak annyi energiát fektettek volna az egészbe, hogy hányféleképpen tudják betenni különböző variációkban a játékokba mindet. Kíváncsi leszek, hány feladat fog még visszaköszönni a maradék két szobájukban.

Látványvilág

csibe.png

bakti.png

tojcsi.png

viki.png

3   

3   

2,5  

3   

Tojcsit idézve: "Hát igazából sokban nem különbözött az előzőtől, volt a két falfestmény, és ennyi". Megpróbáltak még berakni néhány hangulatot fokozó díszleti elemet, megpróbálták a feladatokba is belecsempészni a cowboy hangulatot, de összességében ez volt kisebbségben sajnos. Még mindig tartjuk, hogy két festett faltól nem lesz kiemelkedő a látványvilág. Ezek után már csak hab volt a tortán az egy légtér, és hogy minden behallatszott a szomszédos szobákból is.

Összesítve tehát:

csibe.png

bakti.png

tojcsi.png

viki.png

17,5 

19,5 

16  

18,5 


Ez, átlagolva és százalékos arányt nézve:

59,6 %


Ha valaki meg akarja dolgoztatni az agyát, talán(!) azt mondjuk, jöjjön ide, de alapvetően sajnos még mindig nem tudjuk nyugodt szívvel ajánlani, maximum a mazochistáknak. A 23%-os kijutási arány teljes mértékben látszik a feladatokon. Nem tudjuk elképzelni, hogy egy pusztán gyerekekből álló csapat mit lenne képes bent megoldani. Vittem már gyerekeket szabadulni úgy, hogy én kint ültem, és még csak nem is volt olyan kifejezetten nehéz a szoba, de ennek ellenére is majdnem folyamatos segítség kellett nekik. 

Egy szó, mint száz, lehet, gyerekekre alapoznak a tematikák alapján, de ezt a szobát nem tartjuk kifejezetten család- és/vagy gyerekbarátnak. Látjuk a próbálkozást, értékeljük is, de sajnos eddig nem jött át.

Ha bármi kérdés vagy hozzáfűznivaló akad, kommentben szívesen látjuk!

Köszönjük, hogy végigolvastad!

cowboy_kicsi.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://esc-apes.blog.hu/api/trackback/id/tr212421115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.